Üvegtorta, habcsóktorta
2016. január 05. írta: Angelit kristály

Üvegtorta, habcsóktorta

SAM_2933

Ha valami nagyon különlegességet szeretnél, ez neked szól!

 

Hozzávalók:

8 db tojásfehérje

½ kg porcukor

1 mokkáskanál ecet, vagy citromlé

10 dkg laposra vágott mandula (10 szem a tetejére kell)

A tojásfehérjét a cukorral gőz fölött kemény habbá verjük. Akkor jó, ha a hab a habverőn marad és nem csorog vissza a tálba.

SAM_2928

Ezután hozzákeverjük a citromlevet. vagy ecetet, majd beleforgatjuk a mandulaforgácsot. Hagyjuk kihűlni.

A sütőt előmelegítjük 80-100 fokra. A masszát 4 részre osztjuk, a tepsit kibéleljük sütőpapírral és 22 cm-es átmérőjű habot simítunk a sütőlapra.Légkeveréses sütőbe kettőt süthetünk így egyszerre.

Ha szétrepedezett és már kezd megkeményedni, a színe épp csak rózsaszínű, akkor el kell zárni a gázt és ½ órát hagyni kell száradni.

A krém összetevői:

8 db tojás sárgája,

10 dkg cukor,

1  adag jó erős kávé,

20-25 dkg vaj

A tojás sárgáját a cukorral habosra keverjük, hozzáadjuk a kávét és állandó keverés mellett sűrűre főzzük nagyon alacsony hőfokon. Még melegen hozzákeverünk 20-25 dkg vajat. Hagyjuk kihűlni.

A lapokat megkenjük a krémmel és a tetejére is krémet teszünk.Ezután a  félre tett  mandulával díszítjük. Ízlés szerint díszíthetjük marcipánnal és dekorcukorral is. Jó étvágyat!

 

Kérlek, nézz körül még itt is:  angelitkristaly.hu

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://angelitkristaly.blog.hu/api/trackback/id/tr818240978

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása